Ugrás a fő tartalomra

Bemutatkozás

Üdvözöllek!

Bízom benne, hogy sok hasznos dolgot találsz itt, de amennyiben valamelyik oldal mégsem működik, kérlek jelezd felém.

Hasznos nézelődést, gyakorlást!

Az oldalon elsősorban matematika, informatika és technika tantárgyak témakörben gyűjtök diákoknak is hasznos információkat, gyakorlási lehetőségre feladatokat.


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A tanulás jövője MOOC!

Kedves Olvasó! Legutóbbi továbbképzésemmel kapcsolatos élményemet szeretném megosztani veled az alábbi rövid írásban.  Május végén fejeztem be a Tempus Közalapítvány első nyílt online kurzusát, amelynek címe: " A tanulás jövője MOOC !" A Tempus Közalapítvány elkötelezett híve a pedagógus továbbképzéseknek, ezen belül is a digitális oktatás fejlesztését és a jó gyakorlatok terjesztését kiemelt feladatuknak tekinti. Ebből kiindulva és a  korábban létrehozott   Digitális Módszertár   ötlettárba feltöltött "tudásra" építve alkotta meg ezt a képzést, amelynek célja, hogy minél több pedagógus használja és építse be a mindennapi munkába a digitális módszereket, eszközöket. Ehhez kaptam nagyon sok segítséget, ötletet, biztatást és támogatást. A kurzuson ingyenesen, saját tempómban tudtam végighaladni a Canvas LMS tanulásmenedzsment rendszer segítségével (amerikai tartalomalapú keretrendszer, amely az online tanulást teszi lehetővé). A kurzusba történő bevez...

Üzenőfal létrehozása

Próbálkozom ezekkel a web 2-es eszközökkel, és ahogy belemélyedek egyre jobban megtetszenek. Azt a baj, hogy amikor a negyedik - ötödik eszközt használom, az elsőket már el is felejtettem. Jól van ez így? Saját tanítási gyakorlatomban csak fokozatosan (pl. egy darabig kizárólag csak egyet - kettőt használnék) vezetném be. A gondolattérkép és az üzenőfal tünik számomra a legalkalmasabbnak a mindennapi használatra. Aztán majd lassan tovább. Nem akarok elveszni a sűrű rengetegbe. Üzenőfalam jelen állapotában így néz ki: http://www.protopage.com/vasarhelyi Ezt látjátok, ha klikkeltek

Feladatleadás

Megint kések a határidős feladatom leadásával, pedig nagyon igyekszem (mentségemre legyen mondva, hogy "csak 2 nap a csúszásom"). A tanfolyami aktivitásomat kellne bemutatnom, az eltelt 4-5 hét alatt (már ennyi ideje dolgozunk közösen, hogy repül az idő!). Szóval szerintem dolgoztam keményen (persze lehetett volna még szorosabban is beosztani az időt) - nagyon nehéz a saját időbeosztásom alapján gazdálkodni az idővel és a tananyaggal. A tevékenykedéseimet összefoglaltam egy dokumentumban, melyet most itt teszek közzé. http://docs.google.com/Doc?id=ddqn34dm_4sq5xxkgs